Tatai Önkéntes Bűnmegelőző 

Polgárőr Egyesület






Tisztújító közgyűlés a polgárőrségnél

2023. április 07.

Az Egyesület életében ismét eltelt 5 év, így a régi vezetőségnek és a tagságnak új választást kellett kiírni.  Az ideiglenes munkabizottság begyűjtötte a jelöléseket és a közgyűlési beszámolók után, a korábbi tisztségviselők újabb öt évre kaptak bizalmat a tagságtól.

Az Egyesület elnöke Rezes Róbert, elnökhelyettese Vaderna Ádám Zsolt, míg titkára Lang Dániel Gergő.

A meghívott vendégek közül többen hozzászóltak az Egyesület munkájához.

  • Burkus András r. százados a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőrfőkapitányság Tatai Rendőrkapitányság, Rendészeti Osztály, Közrendvédelmi és Közlekedésrendészeti Alosztály Vezetője, Rendészeti Osztály Vezető helyettese, polgárőr összekötő. Első körben szeretném tolmácsolni a kapitány úr és a rendészeti osztályvezető úr köszönetét a tavalyi éves munkához. Nagyon aktív a szervezet, teljesen jó az összmunka, a munkátokra egyre több segítség lesz. Az idei rendezvényekre előre tekintve már most kérem a segítségeteket.
  • Dibusz Ferenc a Komárom-Esztergom Vármegyei Polgárőr Szövetség Felügyelő és Ellenőrző Bizottságának és a Naszályi Sólyom Polgárőr Egyesületnek az elnöke. Ismertem a beszámolót és nagyon jól elkészített. Dicsérte és méltatta az egyesület munkáját! Egységes képet mutattok és jól felszerelt egyesületet látunk, akik a felgyorsult világban próbálnak megfelelni az összes felkérésnek. Örülök annak, hogy a tisztújítás során sikerült úgy mond egyhangúan bizalmat adni a korábbi vezetésnek. Nehéz csinálni ezt a munkát. Büszkék lehettek az elmúlt évi munkátokra. Kívánom, hogy tovább folytassátok ezt a gyümölcsöző munkát és legyen sok sikeretek és eredményetek, Egyúttal a Vármegyei Szövetség Kun Csabának az üdvözletét had adjam át és két tagnak jutalmat, amit Ősz Zoltán elnökségi taggal közösen adnánk át Lang Istvánnak és Kulcsár Ádámnak a Kiemelkedő Polgárőr Szolgálatért.
  • Ősz Zoltán a Neszmélyi Polgárőrség elnöke és a Vármegyei Szövetség elnökségi tagja ugyanazt tudnám elmondani, mint Dibusz Ferenc úr, Mellette, mint szomszéd település polgárőr vezetője majdnem napi kapcsolatban állunk és segítjük egymást.

Gratulálunk az újraválasztott tisztségviselőknek, valamint az elismerésben részesülteknek, munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk! 


Támogatás
Adó 1% felajánlás

2023. január 31.

Kérjük, ajánlja fel adója 1%-át a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesületnek!

Tisztelt Lakósság, Ismerősök, Barátok, Támogatók!

Személyi jövedelemadójának 1%-a, immár a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület számára is felajánlható!

Ha Ön elismerendőnek tartja munkánkat, akkor kérjük személyi jövedelemadójának 1%-a erejéig támogassa egyesületünket.

A Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület adószáma, amelyet az szja-bevallás megfelelő rovatában meg kell jelölni:
18600588-1-11.

Önnek csupán néhány másodperc, nekünk jelentős segítség, hogy továbbra is a bűnmegelőzésért, Tatáért és Önökért dolgozzunk!

Köszönjük felajánlásukat!

Pályázat útján vásárolt hőkamerával ellátott szolgálatok

2022. december 31.

A 2022-es év folyamán több alkalommal használtuk a NEA BGA Zrt. pályázat útján vásárolt hőkamerát. A felkérések az illegális migrációhoz köthetők. Szolgálatunk alatt többször ellenőriztünk különböző területeket a Komárom-Esztergom megyei Rendőrfőkapitányság MEKTA egységével. Az eszköz, nagyon hasznosnak bizonyult. 

Vezetéstechnikai tréning 

2022. október 1.

Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság és a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség szervezésben, a megyei polgárőröknek vezetéstechnikai tréninget tartottak a 25. Klapka György Lövészdandár helikopterleszálló területén. Az oktatást a rendőrség részéről Tata Rendőrkapitányság beosztottja, Geiling György r. főtörzsőrmester tartotta. Az oktatáson elmélet után a gyakorlati feladatok végrehajtása következett. A kiépített pályán kellett gyakorolni, majd a végén időre végrehajtani. 

Ez mindenkinek sikerült! Köszönjük szépen az oktatást és reméljük, hogy folytatódni fog!

XI. Országos Szakmai Közlekedésrendészeti Verseny 

2022. szeptember 22.

VÉGET ÉRT A XI. ORSZÁGOS SZAKMAI KÖZLEKEDÉSRENDÉSZETI MEGMÉRETTETÉS 
2022. 09. 22., cs - 14:04 Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A háromnapos vetélkedésen az ország legjobb motoros- és gépkocsizó járőrei, valamint karos forgalomirányítói vettek részt.

Komárom-Esztergom megyében először megrendezett országos verseny eredményhirdetésére 2022. szeptember 22-én került sor Tatán, a Gottwald Hotelben. A díjakat Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője, Jámbor István r. ezredes, rendőrségi főtanácsos, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Szakirányító Osztály vezetője, Farkas Gábor r. dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője, Milus Gábor r. ezredes, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese adta át.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csapata versenyen kívül hajtotta végre a feladatokat. Óberling József r. ezredes, rendőrségi főtanácsos a versenyt lezárva megköszönte a résztvevőknek a versenyszámokban nyújtott kimagasló teljesítményét, és a megyei szakembereknek a kiváló szervezést.

A megmérettetésen résztvevők számos különdíjat vehettek át.

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/kozlekedesrendeszet/veget-ert-a-xi-orszagos-szakmai?fbclid=IwAR3n9ZI8IFG2GsIx5PhqQdC0wAQI-g8M5XsmqgRn5Q89gnkKo1hayLGSMNY#

https://www.facebook.com/tatavaros.hivatalosoldala/posts/pfbid0BVQ4yfjNSsxXfELa1APzm7DiFe2xvj1qg5xqf1HCeAAFYMxT7pXUrZ5mfW91ku3tl

Az egyik legsikeresebb Polgárőr Akadémia fejeződött be

2022. szeptember 16.

A jubileumi XX. Polgárőr Akadémia került megtartásra Balatonföldváron szeptember 12-től-16-ig a Hotel Jogarban.

Mint korábban arról beszámoltunk (Kezdetét vette a XX. Polgárőr Akadémia), Prof. Dr. Besenyei Lajos, az Országos Polgárőr Szövetség Tudományos Tanácsa elnökének megnyitójával vette kezdetét hétfőn a polgárőrök felsőfokú továbbképzése.

Természetesen a főbb téma a Polgárőrség volt, ezen belül a Polgárőrség szolgálati szabályzata, vagy éppen az Országos Polgárőr Szövetség megújult online képzési rendszere. A társszervek kapcsán a résztvevők megismerkedhettek a Rendőrség életével, a Rendészeti feladatok mindennapjaival. Intézkedéstechnika, büntetőjog, bűnmegelőzési kommunikációs tréning témakörök mellett az egyesületek jogállása, gazdálkodása, adatvédelmi teendők is szóba kerültek.

A Polgárőr Akadémiák fantasztikus hangulatban záródnak - mondta el Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a XX. Polgárőr Akadémia zárónapján.

Hozzátette, hogy az Országos Polgárőr Szövetségnek ez egy nagyszerű találmánya volt, mert több mint tíz évvel ezelőtt az elnökség úgy döntött, hogy kialakítja és létrehozza a Polgárőr Akadémiát. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem és az Országos Polgárőr Szövetség együttműködésének a gyümölcse, amelyre mind a két szervezet büszke.

"Nyilvánvalóan ez a polgárőr oktatás csúcsa, s igyekszünk évente egyszer-kétszer megszervezni, hogy ez a vezetőképzés, a jövő utánpótlása vagy a jelen vezetése kapjon olyan ismereteket, amely szükséges és feltétlenül indokolt a polgárőrség tevékenységéhez."

Szívből gratulált az akadémián végzett polgárőröknek, s külön öröm számára, hogy a jubileumi XX. Polgárőr Akadémiát ilyen aktív, és ilyen érdeklődő csapat végezte el.

Az elnök beszédében értékelte a Polgárőrség helyzetét is.

Bizonyára mindenki azt tapasztalja, hogy a Polgárőrség most az egyik legjobban megbecsült civil szervezet Magyarországon. A polgárőrök modern hazafiak, mert az az önkéntesség, amit a polgárőrök ténylegesen tanúsítanak, az egy egyedi dolog Magyarországon.

Mindig azt mondjuk, hogy a Polgárőrség az aranykorát éli, még napjainkban is. A Polgárőrség Magyarország Kormányának stratégiai partnere, amely egyfajta garancia arra, hogy a Polgárőrség biztosan működjön.

Ha kinézünk az ablakon, vagy bekapcsoljuk a tv-t vagy éppen újságot olvasunk, akkor azt látjuk, hogy a szomszédos országban háború van, és azt nem tudjuk, hogy honvédelmi-politikai szempontból ez mit jelent a Polgárőrségnek, illetve a lakosságnak. A polgárőrök mindennapjait is érinti a magas infláció, az energiaválság, vagy az üzemanyag magas ára.

Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke azt kérte a jelen lévő polgárőröktől, hogy az önkéntesség, a felelősségvállalás, a motiváltság mindezek ellenére maradjon meg.

"Próbáljuk meg átmenteni a Polgárőrséget ezen a nehéz időszakon, próbáljuk meg együtt tartani a Polgárőrséget ebben a kihívásokban teli időszakban. Tegyünk meg mindent annak érdekében a nehéz időszakban és az elkövetkező hónapokban, hogy a Polgárőség továbbra is nagybetűs civil szervezet maradjon."

Az Akadémia ötnapos képzésének utolsó napján mind a harmincegy tanuló sikeres vizsgát tett és átvette a tanfolyam elvégzését igazoló oklevelet.

Szerző: Hladon Sándor

Fotó: Szabó Gábor elnök, Zamárdi PE

https://opsz.hu/az-egyik-legsikeresebb-polgaror-akademia-fejezodott-be/?fbclid=IwAR3sggR9KXRqVuIZ8pmPstwAaAPSzqp5YW5xScTuu7r1WYn4cAPqkJQteME

Kezdetét vette a XX. Polgárőr Akadémia

2022. szeptember 12.

Prof. Dr. Besenyei Lajosnak, az OPSZ Tudományos Tanácsa elnökének megnyitójával kezdetét vette szeptember 12-én, Balatonföldváron, a jubileumi XX. Polgárőr Akadémia, amelynek legfőbb célja, hogy megteremtse a polgárőr vezetők felső szintű képzését.

A Polgárőr Akadémián a tárgyi tudás átadása mellett az új szemléletmódok, megközelítési aspektusok, hazai és nemzetközi tendenciák bemutatása a legfőbb cél. Emellett természetesen előtérben van a polgárőrséggel és a polgárőri szolgálattal összefüggő jogszabályok és belső szabályzók változásainak ismertetése is. A képzés az elmúlt évekhez hasonlóan idén is ingyenes, 40 órás, 5 napos bentlakásos tanfolyam, amely végén a hallgatók sikeres vizsga után tanúsítványt kapnak az NKE RTK dékánjának, az OPSZ és a Tudományos Tanács elnökének aláírásával

Az ország minden részéből érkezett 31 polgárőrvezető a legprofibb oktatóktól, köztük a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanáraitól hallgatnak előadásokat, egyebek mellett rendészeti feladatokról, bűnmegelőzési kommunikációról, a büntetőjogról, az egyesületek jogállásáról, gazdálkodásáról, vagy éppen az adatvédelemről.

Dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a Polgárőr Akadémiáról korábban azt mondta, a több mint tíz évvel ezelőtt indult képzést sokan először kétkedve fogadták, de mára mindenki egyetért abban, hogy az Akadémiára nem csak szükség van, de a polgárőr képzés csúcsának számít. Mindez pedig az Országos Polgárőr Szövetség és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem együttműködésének köszönhető.

Tapasztalatok szerint, a képzés nem csak új tudást ad, a polgárőrök az Akadémia öt napja alatt saját tapasztalataikat is megosztják egymással és sok esetben új szakmai kapcsolatok, sőt barátságok szövődnek.

Szöveg: Bakonyi Ágnes

Fotó: Szabó Gábor elnök, Zamárdi PE

https://opsz.hu/kezdetet-vette-a-xx-polgaror-akademia/?fbclid=IwAR1vimvK8CvIbhPJBxnHVE8M_WBsFnb_dZklvkHvngElt78-pBIx7XavcHI

Kinevezték a járási polgárőr-koordinátorokat megyénkben

2022. augusztus 28.

A Komárom - Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség augusztus 24-én, Csépen ünnepélyes keretek között összehívta az új járási koordinátorokat, hogy átadhassa számukra az Országos Polgárőr Szövetség által kibocsájtott megbízóleveleket.

A járási koordinátorok feladatkörébe tartozik, hogy hatékony támogatást nyújtsanak a helyi szintű feladatok összehangolásában, illetve a járási szervekkel való együttműködésben. Szervezik és egységesítik azokat a tevékenységeket, amelyek a közbiztonság megerősítését szolgálják, valamint közvetlen kapcsolatot tartanak a területükön tevékenykedő rendőri szervekkel, a katasztrófavédelmi megbízottakkal, a járási hivatalokkal, önkormányzatokkal. Ezen feladatok ellátásával fontos társadalmi szerepet vállalnak a térség közbiztonságának erősítésében, javítva ezzel a lakossági bizalmat és a helyi bűnmegelőzési munkában való részvételt.

Kun Csaba a Komárom - Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség elnöke elsőként köszöntötte az új koordinátorokat és tájékoztatta őket, hogy a polgárőrség társadalmi szerepvállalására egyre nagyobb szükség van, mert számos feladat ellátásában kérik a segítségüket. Legyen az határszolgálat, migránsok keresése, eltűnt személyek kutatása, rendezvények biztosítása, valamint nappali és éjjeli járőr szolgálat.

Az elnök úr a jövőbeni közös munkára való tekintettel megkérte a járási koordinátorokat arra, hogy a illetékességi területükön lévő polgárőr egyesületeket a megyei szövetséggel szorosan együttműködve tartsák össze és segítsék, támogassák a munkájukat, hogy egy erős egységet és megbízható közösséget képezhessenek.

Nagy Aladár alelnök úr a köszöntőjét követően megkérte az új járási koordinátorokat arra, hogy a felmerülő napi problémák megoldása érdekében legyenek szívesek aktívan támogatni a megyei szövetséget és tájékoztassák a területükön lévő polgárőr társakat az aktualitásokról, őket érintő hírekről, közérdekű információkról annak érdekében, hogy a polgárőri szolgálatok ellátását hatékonyan, gyorsan és ezáltal szakszerűen el tudják látni.

Komárom-Esztergom Megye Járási koordinátorai:

  • Polgár Piroska - Kisbéri járás
  • Bokros Gábor - Dorog, Esztergom járás
  • Szűcs Attila - Komáromi járás
  • Gánics József - Oroszlányi járás
  • Rezes Róbert - Tata, Tatabányai járás

Forrás és kép: László Gábor

https://www.napiaktualis.hu/kineveztek-a-jarasi-polgaror-koordinatorokat-megyenkben/?fbclid=IwAR3QwA8JYfA1Ik3w6nZrU6F8oAzifsgthQhls2r8BwG_bnlb2qf_Q6bezmU

https://opsz.hu/jarasi-polgaror-koordinatorok-kinevezese-komarom-esztergom-megyeben/?fbclid=IwAR08vBaPEVzGB-cKJ0l7jcwyiNfp-5T9h_48sM10LLWFCnb9Oser24tww2I<br>

A polgárőrök drónnal is ellenőrzik megyénket

2022. augusztus 28. 

A Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség februári elnökségi ülésén született döntés arról, hogy Rezes Róbertet, a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnökét bízzák meg a drónnal történő polgárőr szolgálat megyei szintű vezetésével és koordinálásával.

Az első drónpilóta felkészítést a Baranya Megyei Polgárőr Drónpilóták együttműködési megállapodása alapján, valamint szakmai és anyagi segítsége mellett, Máthé Gergő, a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóta Egyesület elnöke tartotta, melyet Tatán a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Üdülő és Oktatási központjában rendeztek meg.

Rezes Róbert, a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnöke, több mint 30 éve szolgálja a településének és annak közigazgatási területének közbiztonságát. Szorosan együttműködik napi szinten a rendőrséggel, önkormányzattal, katasztrófavédelemmel, mentőszolgálattal és egyéb társszervekkel.

Számos esetben hívják őket közlekedési balesetekhez, eltűnt személyek felkutatásokhoz, migránsok kereséséhez, rendezvények biztosításához, de a közbiztonsági feladatok mellett számos más területen is segítik a város életét.

A település földrajzi fekvéséből és turisztikai szempontjából is adódóan sok esetben előfordul, hogy szinte azonnal szükségessé válik, hogy a lehető leggyorsabban reagálni tudjanak egy-egy kialakult helyzetre. A drón jogszabályoknak megfelelő használata segítséget nyújt eltűnt személyek keresésekor, az illegális szemétlerakás esetén, a falopások visszaszorításában, vagy a rendőrséggel közösen vállalt szolgálatkor migránsok keresésében, vagy akár határon történő szolgálat esetén a határvédelemben.

Rezes Róbert véleménye szerint az új technikai megoldások, eszközök gyorsabb, pontosabb, megbízhatóbb és költségkímélőbb módon nyújtanak lehetőséget arra, hogy a lakosok, turisták, átutazók biztonságérzetét növelve végezhessék a feladataikat. Ezen felül önkormányzattal történő együttműködésük során a parlagfűvel borított területek ellenőrzésében, fatolvajok felkutatásában, társszervek kérésének eleget téve autópályák, migráns útvonalak ellenőrzésében tudnak a drónnak köszönhetően folyamatos segítséget és támogatást nyújtani. Rendelkeznek olyan hőkamerával is, melynek segítségével 1800 méter távolságban az ember alakot ki tudják szűrni, de ezt az eszközt a drónra nem lehet felszerelni, ezért a jövőbeni tervük egy olyan hőkamera beszerzése, amely a drónnal is használható.

Forrás és kép: László Gábor

https://www.napiaktualis.hu/a-polgarorseg-dronnal-is-ellenorzi-megyenket/?fbclid=IwAR08vBaPEVzGB-cKJ0l7jcwyiNfp-5T9h_48sM10LLWFCnb9Oser24tww2I<br>

https://opsz.hu/?r3d=polgaror-magazin-2022-4-szam&fbclid=IwAR2O_v0Zcq78TwYuCp97PX1pHynh01FvZPSkgeLjuuU5uVDxfA7C3EDFhHQ<br>

39. Tatai Minimaraton és Félmaraton

2022. augusztus 07. 

Tegnap, 2022. augusztus 06-án a 39. Tatai Minimaraton és Félmaratonon láttunk el biztosítási, terelési feladatokat Tata Rendőrkapitánysággal közösen! 

Gratulálunk mindenkinek, aki indult rajta és a szolgálatban lévőknek is! 

VIII. Brigetio kerékpárverseny biztosítása 

2022. augusztus 07.

VIII. Brigetio kerékpárverseny biztosítása Dunaalmás-Neszmély. 

Minden polgárőrnek köszönöm a szolgálatot!

Résztvevő polgárőrök 32 fő, 

Egyesületek: Tata, Neszmély, Tatabánya, Környe, Kömlőd, Bajót, Lábatlan, Esztergom

Hőkamera vásárlása pályázat útján

2022. augusztus 02.

A Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület megalakulása óta fő célja a helyi lakosok élet- és vagyonbiztonságának növelése, továbbá, hogy a településen kialakult rendkívüli eseményeknél lerövidítsük az illetékes hatóságok reakció idejét és az elsődleges intézkedések megtételét biztosítjuk, amíg az adott szakemberek a helyszínre érnek. A közrend védelme, a bűncselekmények számának csökkentése, a közbiztonság javítása. A polgárőr mozgalom összefogja a fenti cél érdekében tenni akaró állampolgárokat, megteremti a szervezett és célirányos cselekvés feltételeit és annak társadalmi hátterét a bűnmegelőzés, a bűnözés elleni fellépés, a gyermek és ifjúságvédelem, a kábítószer fogyasztás visszaszorítása, a környezetvédelem és a közlekedésbiztonság javítása terén. Mindannyiunk felelőssége, hogy mi is tegyünk valamit saját közösségünkért. Ha összefogunk, jó eredményeket érhetünk el! Megalakulásunk óta folyton várjuk mindazok jelentkezését, akik tettre készek, úgy érzik, hogy azonosulni tudnak a polgárőrség céljával, önzetlenül segítenek Tata lakosainak, és szolgálnák településünk javát önkéntes munkájukkal.  

Szervezetünk jelen pályázat segítségével kívánja fejleszteni az egyesület eszközeit, ezzel biztosítva jobb feltételt egyesületi tagjainknak a szolgálatellátáshoz. A jobb feltételeknek köszönhetően növelni a polgárőri szolgálatokat, polgárőrök közterületi jelenlétét, ezáltal csökkenteni a bűncselekmények számát, ezzel növelve a lakosság szubjektív biztonságérzetét. A település etnikai összetételét figyelembe véve a bűnelkövetések számának csökkenésével a lakosok között tapasztalható feszültség csökkenését várjuk.

 A pályázat benyújtása óta számos megkeresést kaptunk a Rendőrségtől, ahol segítséget kellet nyújtanunk a közelben lévő határátlépők felkutatásában. A szolgálatteljesítése során megfogalmazódott bennünk, hogy egy olyan eszközre lenne szükségünk, amivel nagyban hozzá tudnánk járulni a rendőrség munkájához. A pályázat során 1 db InfiRay Finder FH 35R LRF hőkamera távolságmérőt kívánunk beszerezni. Az eszköz használata rendkívül egyszerű.

https://simaboru.hu/Infiray-Finder-FH-35R-LRF-hokamera-tavolsagmerovel

https://bgazrt.hu/

Embercsempész keresése közösen a rendőrséggel

2022. július 10.

Embercsempész felkutatása befejezve. M1 autópálya, Ács térsége. (Eredményes)

Kép: Ácsi rendőrőrs parkoló.

3 fő Neszmélyi polgárőr

1 fő Polgárőrség Tata  

https://opsz.hu/halalos-kimenetelu-baleset-okozojat-talaltak-meg-a-polgarorok/?fbclid=IwAR17c_bg7uxNmGlFRtvorTaJZJygN1ptsdZuB9NPRArqaHRiAASXoOkNWXA<br>

Balesetek sorozata

2022. május 19.

A mai nap folyamán Komárom-Esztergom megyében nagyon sok baleset volt! 

A hatóságok emberei nem győztek helyszínről helyszínre menni! A megyén áthaladó M1 autópálya több pontján volt közlekedési baleset! Hol gépjármű égett, hol trélerek, teherautók ütköztek! 

Az esetek majdnem mindegyikét el lehetett volna kerülni! Csak egy kicsit jobban kellene figyelni és türelmesebbnek lenni! 

MINDENKIT HAZA VÁRNAK!

Az első esethez a Tatai Rendőrkapitányság váltásparancsnoka kérte a segítségünket 14.50-kor az M1 autópályán baleset miatti terelés miatt. A terelést a 8119-es út és Ring utcai körforgalomnál és az Eszterházy körút Kocsi út kereszteződésénél kezdtük. A helyszínre Rezes Róbert elnök, Jónás Csaba, Kulcsár Ádám és Lang István tagok érkeztek. 

Nem sokkal később a Terület Irányítási Központ kérésére kellet egy főnek menni az M1 64km Remeteségi pihenő B oldalára, mert a pihenő behajtójánál történt baleset. Közben a terelést feloldották, így a többi kolléga is tudott segíteni a helyszínen! Közben a következő felkérés az M1 autópályán a 62+900 km szelvényhez irányították egy fő polgárőrt. Itt egy furgon és kettő tréler szenvedett balesetet! A helyszínt nehezen lehetett megközelíteni, mert a gépjármű vezetők nem igazán tartották be a szabályokat, hogy segítsék a szervek oda jutását!

Ezután a sérült gépjárműveket le kísértük a Remeteségi pihenőhöz, hogy a forgalom meginduljon Győr felé! 

Majd a parkolóban szólt egy kamionos, hogy a pihenő kijáratánál történt valami! 

Rezes Róbert és Jónás Csaba szaladt oda, hogy mi lehet! Ott szembesültek vele, hogy egy kihajtó autós elsodort vagy elütött egy kamionsofőrt, akinek a bal vállán látható nagy nyílt seb és törés látható, vérzés nélkül! Kollégáink megkezdték a kihajtó zárását és a TIK és a helyi rendőr kolléga értesítését, informálását! A mentő már úton volt, a férfi eszméleténél és kommunikálni tudott! A helyszínelés végéig segítettük a kollégákat és 21.00 óra után fejeztük be a szolgálatot! 

https://www.kemma.hu/helyi-kek-hirek/2022/05/az-m1-es-pihenojeben-utottek-el-egy-kamionsofort-a-tatai-polgarorok-azonnal-segitettek?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=kemma&fbclid=IwAR3tRvT_keh_db2AwYrPilsm8UjOP4SZfAdv67JdwbhF9D7m5r_9G881kE4

https://opsz.hu/az-m1-es-pihenojeben-utottek-el-egy-kamionsofort-a-tatai-polgarorok-azonnal-segitettek/?fbclid=IwAR3HJN4vRIFZpsXnA_UxNBULtugaPc0jjbQUleLeGmqUr6dxbDpKG3iFToc<br>

Figyelmesebben és türelmesebben vezessünk! A kiérkező hatóságoknak és társszerveknek pedig adjunk esélyt, hogy időben odaérjenek a balesetekhez!

Tatai polgárőr vehetett át rangos elismerést!

2022. május 07.

Egyesületünk tagja, Lang István a mai napon a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség közgyűlésén az Országos Polgárőr Szövetség Dr. Túrós András Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a "Polgárőr Érdemkereszt" Bronz fokozata kitüntetésben részesítette, amit Kun Csaba KEMPSZ Elnöke és Pausz Ferenc az OPSZ közlekedési alelnöke adott át! 

https://www.kemma.hu/helyi-kozelet/2022/05/kituntettek-a-tatai-polgarort?utm_source=facebook&fbclid=IwAR01J8cNk-vnqGcGqMbyzW-dwgSbwApSpcgoeHyvJ76K2qREXYMiQUBVEak<br>

Ezen kívül, több egyesület és tag kapott valamilyen elismerést! 

Gratulálunk mindenkinek és további sikeres munkát kívánunk!

Giro d'Italia Bajna területén! 

2022. május 06.

Köszönjük szépen, hogy ott lehettünk!  

Közlekedésbiztonság területén elért kimagasló polgárőr tevékenység elismerése 

2022. április 14.

Egyesületünk Elnöke Rezes Róbert 2022. Április 12-én a Készenléti Rendőrség Kis Tanácstermében szűk keretek között a Közlekedésbiztonság területén elért kimagasló polgárőr tevékenység elismeréseként elnöki dicséretben és jutalomban részesült, amit Dr. Túrós András az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke adott át!

https://opsz.hu/eletmentoket-es-a-kozlekedesbiztonsag.../

Ezen a napon este 21.00 órától Rezes Róbert és Kcs Ádám szolgálatot látott el Tata Város kül- és belterületén és a Komárom-Esztergom megyei M1 autópálya megyei szakaszán az Autópálya Alosztállyal és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztállyal közösen. 23.00 óra magasságában az M1 Harkályos pihenőhelynél segítettek az illegálisan Magyarországon tartózkodó migránsok és embercsempész Alosztályra történő leszállításában, felügyeletében. Ide csatlakozott a haza tartó Tatabányai Polgárőrség 2 tagja is.

 https://www.police.hu/.../1-embercsempesz-15-illegalis.../

Ezután 01.00 óra környékén az Autópálya Alosztály váltásparancsnoka kért segítséget, mert az M1 82-83 km között egy gépjármű felborult és kigyulladt! Kollégáink, a tatabányai polgárőrség tagjaival a helyszínre indultak. Oda érkezve a tűzoltóság, a mentők ott lévő embereivel közösen átvizsgálták a helyszínt és jó 1 km-es környékét, mind a két pálya szakaszát, mert a gépjármű vezetőt és más személyeket nem találtak!

 https://www.kemma.hu/.../79cd77620768a0f3675694.../

latest...Köszönjük tagjainknak és a tatabányai polgárőrség tagjainak a segítségét és önzetlen idejét! Ahol tudunk, segítünk!

https://l.facebook.com/l.php?u=https%3A%2F%2Fopsz.hu%2Feletmentoket-es-a-kozlekedesbiztonsag-teruleten-kimagaslo-munkat-vegzoket-jutalmaztak%2F%3Ffbclid%3DIwAR3R9FIG-bQXTm7ywPoVYsCLinxy02Dk4tCWHh5m6j-7x8JzKGHOj0ZQofA&h=AT3uI1y2H9pdn-Yu67QFYmbaHHH8fv9puFpsBOidJWizatOk2OPaQyQdPX8EH-GIQAsOOlYyKuY4T1y-bntQRckJYCBH5pfM5Lk4HY3SZh_f72V4EDbzrpxp3F8SMnz70Twt&__tn__=-UK-R&c[0]=AT14UzFzs8AxAhnhMPA5HTXPHR7-CcADJE4gFCXLK3ObuJq3RUy4-i5YVnl5kkOil3FTvPkT9d_w3gwtjgjK66PYSU8o10LOLXPpsp9AtDXy2drYRiqVCzjzdwOU-vrOh0EYJc_S9WhlaG9P3ZBfWpPZfPmqaoKn6lp6MW64_MAzEDyaoL4g

Drónpilóta oktatás Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség szervezésében

2022. április 09.

A/1 és A/3 kategóriájú drónpilóta vizsgákra való felkészítő oktatáson vettek részt a megye polgárőrei a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség szervezésében, mely a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Üdülő és Oktatási központjában került megrendezésre Tatán. 

Rezes Róbert a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnökének megnyitója után a színvonalas oktatást Máthé Gergő a Magyar Nemzeti Mentődrónpilóta Egyesület elnöke tartotta, utána pedig gyakorló tesztlap kitöltésére került sor. A vállalkozó kedvűek a tesztlap után élesben is vizsgázhattak a leadott anyagból. Az oktatáson bemutatásra került a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület drónja és lehetőség adódott kötetlen beszélgetésre is. Az oktatást egy finom ebéd zárta. A jövőbeni sikeres vizsgák után további kategória megszerzésére nyílik majd lehetőség a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség által szervezett oktatás résztvevőinek.

Déli határon a tatai polgárőrök!

2022. március 25-26-27.

Az OPSZ felkérésére az egyesület tagjai is szolgálatot láttak el a Kelebiai HRK határszakaszán. Együttműködés és felkérés alapján gépjárművel, gyalogosan és drónnal láttunk el közös feladatot! 

Mi nem találkoztunk a 12 órás szolgálatunk alatt migránsokkal pedig előző este is azon a szakaszon és szolgálatunk után is fogtak határsértőt! Lehetne még írni a tapasztalatokról és egyéb dolgokról, de nem teszem! Le kell menni szolgálatba és mindenki megtapasztalja! Aki lent van annak kitartást és nyugodt szolgálatot kívánunk!

Értékeltek

Társszervekkel tartott megbeszélést a Tatai Rendőrkapitányság. 

A Tatai Városi Balesetmegelőzési Bizottság 2022. március 24-én tartotta 2021. évi értékelő értekezletét Tatán. A megbeszélésen a Tatai Rendőrkapitányságon túl Tata Város Önkormányzata, a tatai közterület-felügyelet, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya, a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület és a Vaszary János Általános Iskola is képviseltette magát. Az értekezlet fő témái a tavalyi év sérüléssel járó közlekedési baleseteinek az elemzése, a baleseti statisztikák alakulása, a balesetek megelőzésével kapcsolatos ez évi feladatok, valamint Tata városát érintő főbb közlekedési problémák voltak.

Éberségünk és nyitott szemünk támogatója az Izlandi Lovas Kávéfutár Kft.

2022. március 19.

Az este és további szolgálatok éberségét és nyitott szemmel való szolgálatát a támogatásba kapott Sájli König Caffe szemes pörkölt kávé forgalmazója, az Izlandi Lovas Kávéfutár Kft. támogatta! Köszönjük szépen a támogatást!  

Elcsavargott pónik!

2022. március 10-én 2db pónit találtak a Réti 8-as-tónál. Egy szomszédos területről szöktek meg. Tulajdonosa nem tartózkodott otthon, ezért egyik ismerősükkel az Izlandi Lovas területre kísértük. Köszönjük, hogy segítettünk! 

Szalagavató biztosítása közösen

2022. január 30. folyamán, szalagavató ünnepséget biztosítottunk, Neszmélyi Polgárőrséggel közösen a Neszmélyi Launai Miklós Református Iskola kérésére. Köszönjük a megtiszteltetést! 

A 2022.02.05. szombaton megtartásra került a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőrség és a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfőkapitányság képzésének első üteme Tatán a rendőrségi oktatási és pihenő központban.

Témája :

Kerékpáros versenyek biztosítása, balesetmegelőzési oktatás (Közlekedésrendészeti Osztály)

Migrációs feladatokban való részvétel
(Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály)     

Rendezvénybiztosítási feladatok végrehajtása a gyakorlatban
(Közrendvédelmi és Határrendészeti Osztály)

Köszönjük szépen az oktatást és információ átadást!
Ma is tanultunk új anyagot!

❗‼️FIGYELEM ‼️❗

2022. Január 25. 08.00 és 14.00 között filmforgatás miatt forgalomkorlátozás lesz a Fazekas utca és Tanoda tér között.

Az esetleges kellemetlenségek miatt mi is türelmet és megértést kérünk! 🙏

Térképes segítség a forgalomkorlátozásokkal érintett utcákra, területekre! 😉👍

https://m.facebook.com/story.php?story_fbid=5029255953785708&id=1009799765731367

Szilveszter Rallye 2021.12.29. Mogyoród Hungaroring 

Felkérésnek eleget téve segítettük a Rallye versenyt biztosítani! 

Közös éjszakai szolgálat az M1 autópályán! 2021.11.13.

Csendesen indult, mozgalmas lett, és nyugodtan végződött! 😉👍🙏
A balesetnél a buszsofőr rosszul lett és azért hajtott le az autópályáról! Állapota stabil, kórházba szállították! Más nem sérült meg. Mielőbbi felgyógyulást! 😉👍🙏

 https://www.rtlmost.hu/hirado-p_7724/21-11-13-rtl-hirado-c_12905934

https://www.kemma.hu/helyi-kek-hirek/2021/11/idoseket-szallito-busz-csapodott-arokba-az-m1-esen-tatanal

Körzeti Televízió Tata 2021. 11.03.

Tata is része, annak a 38 tagegyesületnek, akik a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetséget erősítik. A helyi szervezet idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, így jubileumi közgyűlést tartottak október 30-án. A programon a napirendi pontok megtárgyalása mellett, emlékplakettek átadására is sor került

Polgárőrség Tata

https://fb.watch/bDqRrufmc0/

https://fb.watch/bDr11fp09L/

Egyesületünk tagjai temetői szolgálatokat látnak el október 28 és november 03 között.

Tata területén kívül Szomód, Dunaszentmiklós, Baj, Agostyán területén.
A társszervekkel együtt próbáljuk erősíteni a lakosság szubjektív biztonság érzetét és csökkenteni az esetleges szabálysértéseket.

Egy kérés!

A sírokra letett mécseseket stabilan és biztonságosan helyezzék és hagyják ott, mert sajnos történt sír tűz a temetőben!

Egyesületünk 2021.10.24-én ünnepelte 30 születésnapját! 

Köszönjük szépen mindenkinek, aki tagja volt, vagy tagja, vagy tagja lesz az Egyesületünknek!

Ezért a 30 évért sokan tettek és tesznek. De csak kettő ember van, aki a kezdetektől, mint alapító tagok ünneplik a 30 évet! A tiszteletbeli elnökünk, Wojejvodics János, és a jelenlegi elnök, Rezes Róbert. Reméljük, hogy még legalább ennyi évig működni fogunk!
Reméljük többen is elérik ezt a 30 évet!Hálásak vagyunk, hogy segíthetjük a közbiztinságot itt Tatán!
Köszönjük szépen a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetségnek ezt az emlék plakettet! 👍

2021. október 15. Az Év Polgárőr Egyesülete

Egyesületünk Elnöke, Róbert Rezes a mai napon az Országos Polgárőr Szövetség Október 23-ai ünnepségén,Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöksége a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesületet az "Év Polgárőr Egyesülete" kitüntetést vehette át!Ezúton köszönjük szépen az elismerést és köszönjük szépen tagjainknak, támogatóinknak, együttműködő partnereinknek a támogatást és segítséget!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/909632229964007

https://www.opsz.hu/fotok/fotoalbum/20211015-a-legjobbak-munkajat-koszontek-meg-a-nemzeti-unnep-alkalmabol?fbclid=IwAR2E-1IBU5dckzi_W513lxk8qqcKFMA84VD45NqT67NRnSN-o8Z_VNlGtWE

https://tata.hu/21960/kituntetes_a_tatai_polgaroroknek?fbclid=IwAR38X168H12ZEJasRRsPwMpNLj_Vm-9MJvd9Vl5lHKwwcnrEYTbaKQljkVM

2021. október 03. Hungaroring polgárőr szakmai verseny

XVI .Országos Polgárőr szakmai verseny. Kresz teszt Szakmai teszt Ügyességi pálya személygépkocsival Intézkedéstaktikai verseny Csapatban 5. helyezés

Neszmélyi Polgárőr Egyesület Polgárőrség Tata 


2021. szeptember 18. Oktatáson

A mai nap folyamán egyesületünkből Róbert Rezes Ádám Zsolt Vaderna Vaderna Beatrix István Lang vett részt az ORFK Teve utcai Auditóriumában rendezett Közlekedésbiztonsági oktatáson.Komárom - Esztergom megyéből a tatai egyesületen kívül a Neszmélyi Polgárőr Egyesület, a Tatabányai Polgárőr Egyesület, a Vértessomlói Polgárőr Egyesület és a Egyesület Polgárőr Tokodaltárói tagjai vettek részt.Dr. Túrós András OPSZ elnök kezdte a napot. A polgárőrség helyzete, feladata, közös munkája a rendőrséggel, közös szolgálatok a társszervekkel és jövőbeni munkájáról számolt be, majd a Budapesti Rendőr-főkapitányság, a Nógrád Megyei Rendőr - főkapitányság helyettese és a Komárom - Esztergom Megyei Rendőr főkapitányság helyettese Milus Gábor r.ezredes Rendészeti igazgató úr mondott pár gondolatot a megyei adatokról és együttműködésről.Itt kiemelte a tatai egyesületet, az M1-es autópálya megyei szakaszán végzett a közös szolgálatok alkalmával, majd meghívta a megyei résztvevőket a rendőr családinapra, Tatára! Ezután Markos György mondott pár gondolatot, ami kicsit vidámabb hangvételű volt! Majd még három előadó beszélt a közbiztinságról.Köszönjük szépen, hogy ott lehettünk!Hazafelé Vértesszőlős és Tatabánya között egy motoros és gépjármű balesetnél segítettünk a kint lévő kollégánknak, Kulcsár Ádám nak és a rendőr kollégáknak, amíg kiértek a társaik. Jobbulást kívánunk ezúton is a sérültnek! A rendőrségi családinapon tiszteletünket tettük és köszönjük szépen a vendéglátást és a babgulyást!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/892334635027100

https://www.opsz.hu/budapest/kozlekedesbiztonsagi-kepzesen-vettek-reszt-polgaror-vezetok?fbclid=IwAR0RuBFoCRbI8y96ho_0AEeFnNLwODKUv79QAhK4Nvf9w57Q05InFSRlqCs

https://www.facebook.com/tbpolgarorseg/posts/396979775325973

2021. szeptember 13. Dr. Mészáros Gábor emlékérem

Szeptember 13-án újabb közösségek kapták meg a Dr. Mészáros Gábor emlékérmet. A 2021-ben alapított elismerést a 2020/21. évi világméretű koronavírus-járvány idején, a Tatán és térségében élők egészsége érdekében végzett áldozatkész szolgálatért és példamutató helytállásért adományozza Tata Város Önkormányzata személyeknek, munkaközösségeknek, civil szervezeteknek. Ma Purgel Zoltán alpolgármestertől a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület nevében Rezes Róbert az egyesület elnöke, a Tatai Mentőállomás nevében pedig Kvittung Dániel állomásvezető vette át az elismerést. Köszönjük a szolgálatukat, mindkét közösségnek sok erőt és nagyon jó egészséget kívánunk a jövőben!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/889090615351502


2021. augusztus 27.  Közlekedésbiztonsági és Családi nap Csépen

Közlekedésbiztonsági és családi napot tartott Csépen a Komárom-Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség. A rendezvényre kitelepültek a társszervezetek, a Magyar Vöröskereszt, önkéntes tűzoltók, katasztrófavédelem és a rendőrség.A megnyitó ünnepségen Kun Csaba a megyei polgárőr szövetség elnöke köszöntötte a rendezvényre érkezett vendégeket, polgárőr társakat, résztvevőket. Kiemelte, hogy nem csak közlekedésbiztonsági szempontól nőtt meg a polgárőrség szerepvállalása iránti igény, hanem a pandémia időszakában is kiemelt feladatokkal nyújtott segítséget az önkormányzatok és a hatóságok részére.Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő megköszönte a polgárőröknek azt a szolgálatot, amit a hétköznapokon minden nap, a pandémiában, az iskolakezdéskor, vagy egyáltalán csak körülöttünk lévő világ biztosításában a rendőrökkel közösen megtesznek a közbiztonságért. Kiemelte, hogy a polgárőrök megbecsülésének egyik legmeghatározóbb eredménye az Országos Polgárőr Szövetség, a Belügyminisztérium és a megyei vezetés között kialakult stabil együttműködés. Az elmúlt tíz esztendőben a polgárőrök autókat, felszereléseket, eszközöket és infrastruktúrát kaptak ahhoz, hogy minél hatékonyabban tudják végezni a bűnmegelőzési és a rendőrség melletti közös szolgálatukat.Dr. Völlner Pár államtitkár is megerősítette a polgárőség társadalmi szerepvállalásának kiemelt fontosságát és egyben nélkülözhetetlenségét. Tájékoztatást nyújtott arról, hogy a Belügyminisztérium által nyújtott anyagi támogatás mértéke tükrözi az elvégzett munka iránti elismerő tiszteletet.Farkas Gabor a Komárom-Esztergom Megyei rendőr főkapitány ünnepi beszédében kijelentette, hogy a rendőrség mindig úgy tervezi a munkáját, hogy nem feledkezik meg a polgárőrségről, mert egy olyan szervezetről van szó, akikre az elhivatottságuknak köszönhetően év 365 napján mindig lehet számítani. Felhívta arra is a figyelmet, hogy egy településen lévő rendezvény akkor lehet sikeres, hogy ha a rendőrség és a polgárőrséggel közösen összefog. Azt kívánta, hogy a rendőrség és a polgárőrség kapcsolata továbbra is ennyire megbízható alapokon folytatódjék a jövőben, mint napjainkban.Dr. Bognár Ferenc Magyar Vöröskereszt Komárom-Esztergom Megyei elnöke nagy tisztelettel és szeretettel köszöntötte a jelen lévőket a Magyar Vöröskereszt a megyei szervezet nevében. Tájékoztatás nyújtott arról, mind két szervezet az önkéntességre épül ezért is van 2007 óta együttműködési megállapodásuk. A Vöröskereszt nem csak véradás szervezésében, és a jogosítvány megszerzése érdekében elengedhetetlen közúti járművezetéshez szükséges elsősegély nyújtó vizsgák lebonyolításában vesz részt, hanem az egyre nagyobb számban történő balesetek miatt indokolt az elsősegélynyújtás szakszerű módjának tájékoztatása, mert aki elsőként érkezik meg egy ilyen esethez képes legyen arra, hogy az elsősegélynyújtást érintő feladatokat el tudja látni. Megköszönte a meghívást a jövőre nézve kiváló együttműködést kívánt a két szervezet számára.Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke is külön köszöntötte a rendezvényen részt vevőket és örömmel tájékoztatta őket, hogy a polgárőrség valahol középen helyezkedik el a civil szervezetek és az intézményesített állami szervezetek között mivel mind a kettő jellemzőjét mutatja, és mind a kettő nehézségeivel meg kell küzdenie. A családi napon nem csak a polgárőrök munkáját köszönik meg hanem a családjuknak, hozzátartozójuknak azt a kitartást és támogatást, melynek köszönhetően el tudják végezni azt az áldozatos munkát a közösségi számára melyet nap mint nap tesznek. Megyei elnökként 76 Komárom-Esztergom Megyei önkormányzatot képvisel melynek 41 területén működik polgárőrség. Önkormányzatok igyekeznek biztosítani a polgárőrség működésének feltételit. Kiemelte, hogy nagyon jó kapcsolat alakult ki Kun Csaba elnök úrral. Amióta munkába állt a megyei szövetség egy óriási fejlődésen ment keresztül. Jó erőt és egészséget az áldozatos munkához a családoknak, hozzátartozóknak kitartó támogatást kívánt.Kun Csaba elnök úr a jelenlévők figyelmét felhívta, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfő-kapitánysággal lévő közös munka hozzájárult a közlekedésbiztonság javulásához. Megyénk minden lehetőséget megragad a fejlesztésre, hogy a polgárőrök minél hatékonyabban tudják ellátni a feladataikat. Eszközparkok, gépjárművek, elektromos kerékpárok bővítését különböző pályázatok segítségével valósították meg. Ezen fejlesztéseket nem tudták volna végrehajtani a három kitüntetett vendég segítsége nélkül, ezért megköszönve az áldozatos munkát Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselő asszonyt, dr. Völlner Pár országgyűlési képviselő urat, Farkas Gábor rendőr dandártábornok urat, a Komárom-Esztergom Megyei Rendőrfő-kapitányság vezetőjét Polgárőr Érdemrendkereszt arany fokozata kitüntetésben részesítette, az Országos Polgárőr Szövetség részéről dr. Szigeti László önkormányzati alelnök úr, Kun Csaba megyei elnök úr és Csaplár Zoltán az Etikai Bizottság elnöke.Ezt követően Farkas Gábor a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság nevében Szijjártó Csaba Gábornak a Tokodaltárói Polgárőr Egyesület elnökének Sárkányölő Szent György elismerő emlékéremet adott át az évek során nyújtott áldozatos munkájának elismeréseként.Az ünnepélyes megnyitót követően a kempósok és a lovasok bemutatójával kezdődött a rendezvény, majd kutyás bemutató, mazsorett csoport és az azt követő énekes és táncos műsorok után a polgárőrség, rendőrség, önkéntes tűzoltó egyesület és a vöröskereszt összehangolt baleseti szimulációjával zárultak a programok.Nap közben a kialakított KRESZ parkban ügyességi és elméleti vetélkedők zajlottak, illetve azt aki a KRESZ tesztet megfelelően kitöltötte emlékéremmel jutalmazták. Mindezek mellett lehetőség volt a rendőr és a tűzoltó gépjárművek megtekintésére, a Vöröskereszt sátorban az újraélesztéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismeretek tájékoztatására, bemutatkozott a Naszályi Polgárőrség lovas tagozata, illetve az Országos Polgárőr Szövetség motoros tagozata.

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/882360406024523

https://www.facebook.com/tbpolgarorseg/posts/386463999710884

2021. szeptember 01. Iskolakezdés

A mai nap folyamán a Fényes fasor, Új út és Oroszlányi út kereszteződésénél segítettük a tanévkezdésre iskolába igyekvő gyermekek és szülők átkelését! A gépjármű vezetők türelmesen, engedékenyen közlekedtek! Viszont, ha nem vagyunk ott, akkor is így közlekedjenek! Egy kis türelemmel, biztosabban és nyugodtabban odaérünk, ahová indultunk!  

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/881448889449008

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/882011032726127


2021. augusztus 14. Országos Polgárőrnap Mórahalom

30 év! Múlt, jelen és jövő! 

Egyesületünk elnöke Róbert Rezes Cinti Rezes Norina Rezes Zsuzsa Rezesné vett részt a hétvégén megrendezett Országos Polgárőr Napon Mórahalmon.A törvényi szabályozás szerint a rendezvényen csak védettségi igazolvánnyal vagy PCR negatív teszttel lehetett részt venni. Így a tagságból és családtagokból ők képviselték az egyesületet.A rendezvényen ifjú polgárőr esküt is tettek a fiatalok.Az Országos Polgárőr Szövetség Elnöke a polgárőr mozgalomban végzett tevékenysége elismeréseként Rezes Róbertet a "Polgárőr Érdemkereszt" arany fokozata kitüntetésben részesítette!Gratulálunk nekik és további nyugodt szolgálatot és jó egészséget kívánunk!  

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/870283533898877

2021. augusztus 08.         7. Brigetio Országúti Kerékpáros Mezőnyverseny

Egyesületünk tagjai a hétvégén ismét kitettek magukért a Komárom Esztergom Megyei Polgárőr Szövetség több egyesületi tagjával!

A 7. Brigetio Országúti Kerékpáros mezőnyversenyen a rendőrséggel közösen biztosították a verseny biztonságos lezajlását.Köszönjük a közlekedők és ott lakók türelmét, a szervezők hozzá állását és a sárga zenélő fagyis autó hölgy vezetőjének a fagylaltot! Ezt minden kolléga nevében mondom!

 https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/866520330941864

https://www.facebook.com/polgaroregyesulet.neszmelyi/posts/348735866883761

2021. augusztus 01. XXXVIII. Tatai Minimaraton és Félmaraton

Egyesületünk a Tatai Rendőrkapitányság felkérésére a tatabányai polgárőrséggel közösen segítette a XXXVIII. Tatai Minimaraton és Félmaraton nemzetközi utcai futóversenyt 2021. augusztus 1-én vasárnap Tatán. A rajt utáni első km-en belül, egy járdán sétáló idős hölgy a Május 1 úton a buszmegálló előtt megszédült és elesett. Róbert Rezes Vaderna Beatrix Sándor Kovács polgárőrök az esetet látva egyből megálltak és segíteni próbáltak. Az elesés következtében a hölgy orra, álla, mindkét keze nyílt sérülést szenvedett és vérzett. Jobb térde és kézfeje megduzzadt. Tagjaink megkezdték ellátását, míg Rezes Róbert értesítette a 112 segélyhívó központot, ahol a mentős hölgy utasításait követve elláttuk a hölgyet és a kiérkező mentős kollégákig vigyáztunk a sérültre. A mentősök a hölgyet megvizsgálták, majd elszállították! Jobbulást kívánunk ezúton is a hölgynek! Köszönöm szépen a szolgálatot mindenkinek!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/861097974817433

2021. május 14. Tour de Houngrie

Tour de Hongrie kerékpárverseny biztosítása, teljes útlezárás, Tatai-rk-val közös szolgálat. 

https://www.facebook.com/polgaroregyesulet.neszmelyi/posts/294205729003442

Tour de Houngrie 3.szakasz Tata cél előtt 3,6 km-rel! Köszönjük, hogy ott lehettünk!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/830995694494328https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/811331489794082https://www.youtube.com/watch?v=mJG69stFk1M

2021. április-május          Nemzeti Együttműködési Alap Támogatási Programja

Helyi és területi hatókörű civil szervezetek egyszerűsített támogatása 2021.                                                                                                        NEAG-KP-1-2021/2-001061

Egyesületünk még 2020-ban pályázott. A NEA pályázat során a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület 1 db DJI Mavic 2 PRO drónt kíván beszerezni, ami nagyban segítené a munkájukat. Az évek során az Egyesület számára egyértelművé vált, hogy egy olyan eszközre lenne szükség, ami ember kutatásnál, falopásnál és egyéb bűncselekmény esetében is gyors segítséget tudna nyújtani. A határ közelségének köszönhetően a településen környékén számos alkalommal jelentek meg bevándorlók, így a drón segítségével figyelemmel tudják kísérni a település határában, az erdőkben megbúvó illegális bevándorlókat.

Ennek köszönhetően 2021. május 28-án Beremend, Siklós rendőrkapitányság illetékességi területén, a határtól beljebb illegális migráció elleni akcióval képviselte egyesületünket Rezes Róbert elnök és Lang Dániel Gergő titkár.

https://bgazrt.hu/ 

https://bmpsz.hu/dronpilota-oktatas-magyarbolyban/

https://www.opsz.hu/baranya-megye/dronok-baranyai-bevetesen

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/zsaru-magazin/dronok-baranyai-bevetesen

2021. március-április COVID 19 oltópontnál szolgálat

Covid - 19 oltó pontnál oltásra érkezők segítése, információ adása!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/774852563441975

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/782189682708263

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/788600568733841


2021. március 15.   Elment egy kolléga, barát, férj, apa!

Nyugodj békében Jani bácsi! Elment egy Polgárőr, egy család apa, egy szerető férj, egy nagypapa és nyugdíjas rendőr! Szolgálatod már az angyalokkal teljesíted! A családnak kívánunk erőt és kitartást!


 https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/773907803536451

2021. február 12. Életmentés!!! 

Kollégánk Kulcsár Ádám a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület Polgárőre Komáromból hazafelé észlelte, hogy Szőny Szabadság utca végén az Y elágazásnál a Füzitői csatorna előtt, egy mozgássérült férfi az elektromos mozgás sérültek részére készült "mopeddel" az út szélén áll.Megállt és megkérdezte, hogy segíthet e valamiben.A férfi elmondta, hogy a közelben lévő Béla pusztán lakik és oda tart, de a mozgás sérültek részére készült elektromos mopedja műszaki hibás lett és otthonába nem tud haza jutni, mivel a moped nélkül a mozgásában majdnem teljes egészében korlátozott. Kollégánk értesítette a 112 segélyhívót, aki kapcsolta a tevékenység irányító központot, ahol egyeztettek a teendőkről! A Komárom Esztergom Megyei tevékenység irányító a Komáromi Rendőrkapitányságról Fodor Arnold r.őrm járőrt küldte, aki a Komáromi rendőr kapitányság Mercedes Sprinter szolgálati kisbuszával érkezett a helyszínre, hogy a férfit a kihűlés és esetleges más sérülések miatt kollégánk segítségével mopedjával együtt otthonába szállítsák.Ketten besegítették a férfit a kisbuszba majd ezt követően a mopedet a kisbusz rakterébe elhelyezték majd otthonába szállították a férfit. Ez az út 2-3 km összeségében, ami személyautóval kb 10 perc sincs, viszont a műszaki hibás mozgás sérültek részére készült elektromos mopeddel -6C°-ban szélben mozgás képtelen állapotban reggelre egészen másképp alakulhatott volna ez a szerencsétlen helyzet, mivel a férfi mellett elhaladó személyautók közül elmondása szerint senki sem állt meg csak az otthonába tartó Polgárőr kolléga Kulcsár Ádám. Köszönjük kollégánknak és a Komáromi Rendőrkapitányság járőrének a segítséget!Egy ember életét mentették meg! VÖRÖS KÓD Ez van érvényben!Ha esetleg hasonlót tapasztalsz, állj meg és kérdezd meg, hogy tudsz e segíteni!Neked egy kérdés, neki lehet az élete!

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/754556708804894

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/754822158778349

https://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/helyi-hirek/rendor-es-polgaror-egyutt-segitett?fbclid=IwAR1GPGTSBYvPsF3V-8WMGRfvUy-_0tQf_vLjuw_Po1I3iZkV5VFYtVUu_Os

https://www.kemma.hu/helyi-kek-hirek/2021/02/tatai-polgaror-mozgasserult-ferfinak-segitett?utm_source=facebook&utm_medium=social&utm_campaign=kemma&fbclid=IwAR3rHPA0rpDNuWkg5XupP-C32-r57AQrD16oc6uOJa3Pu3KnZMVbGS2ClFo

https://www.opsz.hu/komarom-esztergom-megye/polgaror-segitett-a-mozgaskorlatozott-ferfin?fbclid=IwAR371Hfi4w22kptJ6MeL0A1dIn8LW3lY5UUjoEPKwnldyCAWyjixQWnWGXM

https://tv2play.hu/tenyek/fagyhalaltol_mentettek_meg_a_ferfit?fbclid=IwAR0LPFMqMEJ8GdEztYxF9Pz2sPWXoufByfT_LhyFN4g8RoA-oXvVzah6pF4

Boldog új évet kívánunk!

2020. november 20- Segítségnyújtás 

https://www.facebook.com/100030112.../posts/425668551780229/

Az este folyamán kijárási tilalom ellenőrzése mellett az M1 autópálya Budapest irányában a Laczházy pihenőnél egy hete lerobbant 2 Moldáv férfinek vittünk egy kis csomagot. Egy karton vizet, zsemlét, felvágottat, vajat, kenyeret, babkonzervet, kávét.A férfiak oroszul beszélnek, sajnos máshogy nem. Az autójuk motorvezérlése ment tönkre. Elvileg trélerrel jönnek értük.Ha valaki arra jár és még ott vannak, adjanak nekik valamit!A tilalom alatt csak a dolgozók és a szállítmányok közlekednek.Az állampolgárok nehezen, de jog követő magatartást mutatnak.Köszönjük szépen a türelmet és a segítséget! Köszönjük szépen az értesítést Tata Autómentés 

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/699184684342097

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/700581090869123

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/700581090869123

2020. november 01. Mindeszentek

Polgárőreink péntek óta segítik a rendőrség munkáját a halottak napi temetőbe látogatás alatt, bűnmegelőzési, járőrözési, forgalomirányítási feladattal.A mai nap a Kálvária dombon lévő szoborcsoport avatásán és a temetői szolgálatok mellett, egy baleset helyszínén is segítettek Tata és Kocs között.Sajnos most is hallottunk olyat, hogy elloptak koszorút, virágot, de sajnos a mi embereinek is végesek. Nem tudunk minden koszorú és virág mellé embert állítani a saját szabadidőnkből.Ez szomorú és elitélendő, de ha figyelünk egymás környezetére, akkor még ennél is minimálisabbra csökkenthető.A jövő héten, még szerdáig folytatjuk a járőrözést a temetők körül és a temetőkben.Reméljük több eset nem lesz.Szolgálatunkat Tata, Baj, Szomód és Dunaszentmiklós temetőinél látjuk el. 

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/685211769072722

https://www.facebook.com/tata.polgaror.7/posts/685979132329319

Az Év Polgárőre 2020

20t20. október 22.

A mai napon az OPSZ regionális, az 1956-os Októberi Forradalom emlékére rendezett ünnepségén Róbert Rezes a Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület elnöke, "Az Év Polgárőre" kitüntetést vehette át Dr. Túrós Andrástól az OPSZ elnökétől Balatonalmádiban a regionális ünnepségen. Gratulálunk!

https://www.facebook.com/rezesrobert/posts/3556865427708408

https://www.kemma.hu/helyi-kek-hirek/2020/10/tatai-polgaror-lett-az-ev-polgarore?fbclid=IwAR3vvQT5by6TUOSdtCAf648-I4wGxicGbKPPLP1GIdcYsvKSpNzkbVMC9Do

https://www.youtube.com/watch?v=unNR-HdJC_g

Magyar Rendőrséggel közös szolgálat

20g20. szeptember. 15.

Mindösszesen - a RAILPOL akció eredménye 

Az egyhetes RAILPOL nemzetközi vasúti ellenőrzés során kollégáink 1512 vasúti átjárót, 2612 járművet ellenőriztek, 985 gyalogost és 424 kerékpárost igazoltattak. Az akció ideje alatt a vasúti átjárókban 3490 biztonsági berendezést ellenőriztek. Egy hét alatt összesen 26 szabálysértési eljárás indult, 197 helyszíni bírságot szabtak ki a rendőrök. Vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése, illetve vasúti szabálysértés elkövetése miatt 219-en figyelmeztetésben részesültek.Az akció ideje alatt különböző oktatási intézményekben 84 előadást tartottunk a vasúti közlekedés biztonságára, illetve annak veszélyeire fókuszálva.

https://www.facebook.com/watch/?v=325679785410046

TISPOL akció

Száznegyven személlyel szemben intézkedett a rendőrség az ellenőrzés során a megyébenA rendőrök száznegyven szabályszegővel szemben intézkedtek Esztergomban, Kisbéren és Tatán.A rendőrség tájékoztatása szerint az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (TISPOL) Műveleti csoportjának terve alapján 2019. március 11-17 között országszerte fokozott ellenőrzéseket tartottak a rendőrök és az együttműködő polgárőrök.A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság (csatlakozva az országos kampányhoz) Esztergomban, Kisbéren és Tatán tartott közlekedésbiztonsági ellenőrzést.2019. március 14.-én a Tatai Rendőrkapitánysággal szorosan együttműködő Tatai Önkéntes Bűnmegelőző Polgárőr Egyesület 3 tagja is részt vett az akcióban, ahol ismételten használták a Sigmoid ZsaruCar kőrözött gépjármű felderítő eszközt.Az akció időtartalma alatt 2833 gépjárművet ellenőrzött a készülék. 13 óra 30 perc körül a szolgálatban lévő egységeket (rendőr, polgárőr) Tatán, a Honvéd utca 10. szám előtt egy gépjárművezető veszélyeztette, ezért az ott lévő gépjárművel és egy civil sebességmérő gépjárművel intézkedés alá vonták a vezetőt. Megállítása után gépjárművét ellenőrizték, őt biztonsági intézkedés alá vonták és az utasával együtt előállították a kapitányságra. A Tatabányai Rendőrkapitányságról érkezett vizsgálóval 16 óra körül a helyszínen félpályás útzárás és forgalomirányítás mellett megtörtént a helyszíni szemle. A kihallgatások után a gépjárművezetőt és az utast elengedték, majd a gépjárművezetővel szemben a Btk. 234. § közúti veszélyeztetés miatt indult eljárás.A háromnapos ellenőrzés során a rendőrök elsősorban a sofőröket ellenőrizték, kiemelt figyelmet fordítva a biztonsági öv, a gyermekbiztonsági rendszer (gyermekülés) használatára.Az akció ideje alatt a rendőrök száznegyven szabályszegővel szemben intézkedtek, akik közül nyolcvanhárman nem használták a biztonsági övet.



A délelőtt folyamán a kapitányság illetékességi területén Agostyánban és Tardoson, Finn módszeres ittasság ellenőrzést hajtottak végre, amelynek során 178 sofőrrel szemben alkalmaztak alkoholszondát. Az eredmény minden esetben negatív lett. 


Az ellenőrzés a vasúti átjárókra is kiterjedt Tatán az Agostyán úti átjárónál. A rendőrök jelenlétükkel felhívták a közlekedők figyelmét a vasúti átjáró megközelítésének és az azon történő áthaladás szabályaira. Gépjármű vezetőket, gyalogosokat és kerékpárosokat is figyelmeztették arra, hogy szabad jelzés esetén is meg kell győződni a biztonságos áthaladásról, illetve, hogy tilos jelzés ellenére vagy a leeresztett sorompó megkerülésével a vasúti sínekre hajtani tilos.

Ezen kívül, az OPSZ Gépjármű Felderítő Tagozat két egysége a város főbb kivezető útjain Tata, Környei út és Vértesszőlősi úton Sigmoid ZsaruCar körözés alatt álló gépjárművek felderítésére alkalmas eszközzel ellenőrizte a Tatára érkező és távozó gépjárműveket. Ennek eredményeként a két rendszer 1929 db gépjárművet ellenőrzött, amiből 4 db műszaki vizsgával nem rendelkező gépjárművet szűrt ki a készülék. A gépjárművezetők ellen hatósági eljárást kezdeményeztek a tatai rendőrök.

Légy Te is tag

Ha kedvet érzel, hogy csökkentsd a környezetedben a bűncselekményeket, és növeld a szomszédok és a lakosság biztonság érzetét, esetleg csak sok a szabadidőd és nem tudsz mit kezdeni vele, vagy szeretnél tenni a közért, szeretnéd megismerni milyen a rendőri hivatás, esetleg rendezvényeken járőrözni és szolgálatot ellátni, 

vagy csak szeretnél tenni lakókörnyezetedért, városod biztonságáért

ITT A HELYED!!! 

JELENTKEZZ TE IS KÖZÉNK! 

Angol rendszám kereső

ha szeretnéd tudni, hogy van-e rajta műszaki és biztosítás, plusz adatok

Magyar használtautó adatlekérő

Lopott gépjármű bejelentés

.APEX Gazdasági Tanácsadó Kft.

Könyvvizsgálat, könyvelés, üzletviteli tanácsadás

Személy- és vagyonvédelem

2890 Tata, Ady Endre u. 67. 

 Tel.:34/380-935, 30/22-68-310

E-mail: apexbizt@gmail.com

2019 Polgárőrség Tata | Minden jog fenntartva.
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el